Maradnak a rádiók 2012-ben is - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2011. szeptember 6., kedd

Maradnak a rádiók 2012-ben is

Legalább is Jonathan Vaughters, az AIGCP, vagyis a profi csapatokat tömörítő szervezet elnöke szerint
Mind az UCI mind az AIGCP háza táját pozitívan értékelik, hogy az október elején először megrendezésre kerülő Tour of Beijing World Tour kategóriájú  versenyén minden legmagasabb kategóriába tartozó csapat részt vesz majd.

Pedig a helyzet korántsem volt ilyen rózsás a nyár közepén, a pekingi versenyt akarták ugyanis felhasználni a profi csapatok zsarolási alapként arra, hogy a rádiótilalmat (ami minden World Tour szintű rendezvénynél alacsonyabb rangú UCI-versenyen érvényben van) gondolja át még egyszer a kerékpáros szervezet vezetősége.

A rádióval az UCI szerint az a gond, hogy általa a csapatfőnökök küzdelmévé válik egy verseny, ahogy rámondják mindenki fülére a taktikai utasítást, így aztán elveszik a lényeg, és egy unalmas kiszámítható valami marad helyette.

Rádiókapcsolat a tévében - Flandriai körverseny 2011


A csapatok részéről azonban az az érv, hogy a biztonságát szolgálja a versenyzőknek, és egyáltalán nem arról van szó, hogy távirányítással működő bringások tekernének a mezőnyben. A két szervezet közötti feszültség eddigi mélypontja minden bizonnyal a pekingi körverseny előkészületei során érkezett el, amikor is a csapatok távolmaradásukkal kívántak tünteni az UCI szabálya ellen, míg a nemzetközi kerékpáros szervezet részéről azzal fenyegették meg a csapatokat, hogyha távol maradnak, elvesztik licencüket. Noha kívülről inkább úgy tűnik, az nyert, akinek komolyabb zsarolási érve van eben a furcsa játékban, mindkét szervezet részéről elégedetten konstatálták, hogy a holtponton túl vannak, s hogy minden ProTeam részt vesz majd a Kínában megrendezésre kerülő versenyen.

Korábban felröppentek olyan hírek is, hogy néhány, elsősorban amerikai érdekeltségű csapat kiválik a szervezetből és egy afféle különligát alapít majd, külön versenysorozattal, mint amilyen például a Forma 1 , vagy mint az amerikai "major" ligák. Bár minden csak találgatás, de feltehetőleg akadt (volna) olyan sportrendezvény-szervező cég is, amely melléjük állt (volna), például a Flandriai körversenyt szervező cég is, amely ezt demonstrálandó a verseny alatt a kamerákat engedett a csapatkocsikba, így mutatván meg, hogy a rádiókapcsolat a gyakorlatban mire is való.

Nos, úgy néz ki, jövőre is marad ez a segítség a főbb versenyeken, hozzátéve, hogy a végső szót a kérdésben még nem mondták ki, talán a legközelebbi alkalom, amikor komolyabban beszélhetnek róla szakmai berkekben a világbajnokság és háttérrrendevényei lehetnek, már ha az UCI nem látszatprogramokat készít elő a csapatok képviselőinek, mint ahogy korábban (igaz nem vb idején) megesett.

Mindenesetre a téma még messze nem lezárt és megoldódott, így a TOURázzunk blog is továbbra is kiemelt témaként foglalkozik az üggyel. A téma eddig bejegyzéseit a rádiótilalom címkére vagy az oldalmenüben található ezzel kapcsolatos menüpontra kattintva lehet elérni.

(A bejegyzés a velonation.com azonos témájú cikke alapján készült.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Post Top Ad