Két dudás egy csárdában - az első gondok a BMC csapatánál? - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2011. augusztus 14., vasárnap

Két dudás egy csárdában - az első gondok a BMC csapatánál?

Thor Hushovd leszerződtetése után határozott nyilatkozatok Cadel Evanstől 

Cadel Evans, a Tour de France idei győztese, miután csapata a BMC leszerződtette jövő évre Thor Hushovdot, azt nyilatkozta, hogy nem szándékozik megosztani az első számú helyet a csapatban a jövő évi francia körversenyen, (ugyanúgy, ahogy idén is) teljes támogatást vár el a csapattól, hogy megvédhesse a címét jövőre.

Evans erről beszélt a csapatfőnökkel, Jim Ochowicz-cal is, miközben olyan korábbi tapasztalataira alapozta a véleményét, mint amit a Lottónál eltöltött évek során is szerzett, amikor Robbie McEwen személyében ugyancsak fontos szerepet játszott a csapatban egy sprinter is. (Amúgy jóban vannak, sőt!) Akkor, úgy érezte, hogy ez is fontos szerepet játszott abban, hogy nem tudott teljesen sikert aratni.

Evans megnyilvánulásaiban kihangsúlyozódik, hogy  érti, hogy a BMC szeretne a nagy körversenyeken a sprintszakaszokon is sikereket elérni, de ő csak akkor akar indulni a Touron jövőre, ha teljes támogatást élvez majd a csapat részéről, ahogy idén is történt.

Thor Hushovd nem reagált még Cadel Evans nyilatkozataira, ugyanakkor a csapat vezetősége szerint a norvég tisztában van azzal, hogy Evans lehetséges címvédése prioritást élvez, és Ochowicz nem fogja csak ezért kihagyni a csapatból, szerinte Hushovd ott lehet/ott lesz majd a jövő évi Tour de France-on.

Ráadásul Hushovdot nem is a Tour érdekli,  így tovább az érvelés, hanem szeretne Paris-Roubaix-t nyerni és ehhez hasonló teljes támogatást kapni a csapattól, mint amilyet Cadel Evans vár el az olyan versenyeken, amelyeken meg ő szeretne (újra) nyerni. 

(Ez az elgondolás sem problémamentes azért, hiszen ott teker a csapatban George Hincapie is, akinek régi vágya Paris-Roubaix-t nyerni. )

Hogy lesz-e folytatása a történetnek? Egészen biztosan. Reméljük olyan, amelyek sikerekről szólnak, és nem két (sőt, lehet, hogy három?) nagy versenyző házon belüli kakaskodásáról. Utóbbi ugyanis tényleg nem tenne jót ennek a prímán összeállt kis csapatnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Post Top Ad