Mauricio Soler: súlyos agykárosodás - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2011. július 8., péntek

Mauricio Soler: súlyos agykárosodás

A kolumbiai bringás jelenleg nem képes a beszédre
Néhány nappal azután, hogy Mauricio Soler (Movistar) sikerrel felébredt a mesterséges kómából, súlyos károsodások jelei mutatkoznak nála.

Az AP hírügynökség információi szerint Soler képes ugyan mozgatni a végtagjait és képes rövid, egyszerű parancsokat teljesíteni, ugyanakkor nem tud beszélni. Ezenkívül problémái vannak a nyeléssel, így intenzív neurológiai utókezelésre lesz szüksége.

Soler nagyjából egy hónappal ezelőtt bukott a svájci körversenyen, koponyatörése, és további súlyos (többek között a tüdejét érintő) sérülései következtében mesterséges kómában tartották hetekig. Állapotát stabilizálni tudták ezzel a módszerrel, hamar túljutott az életveszélyen is, viszont az agy- és idegrendszeri károsodások mértékét csak most, a kómából történő felébredése után kezdhetik feltérképezni. Sajnos - bár eddig bizakodóak voltak a szakemberek, köztük a csapat orvosa is, aki rendszeresen beszámolt a bringás állapotáról -  eddig nem a legjobb hírekkel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Post Top Ad