TDF 2010 - 1. szakasz 2010. július 4. Rotterdam - Brüsszel - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2010. július 4., vasárnap

TDF 2010 - 1. szakasz 2010. július 4. Rotterdam - Brüsszel

1. szakasz
2010. július 4. vasárnap
Rotterdam - Brüsszel
223.5 km


Legfrissebb infók:
1. szakasz eredmények
Összetett állása
1. szakasz képek
Grischa Niermann naplójából (2010. július 4.)
1. szakasz videók
Nyilatkozatok

***************************************************************************
Térkép:
Profil:

A verseny 11.45-kor indul, várható célba érkezés negyed és fél hat között.

Esélylatolgató az ard oldala alapján:
Az 1. szakasz a kilenc sík, sprintbefutóra esélyes szakasz közül az első, főszerepben tehát minden bizonnyal a sprinterek lesznek. Hátráltató tényező a szél lehet, melynek hatásait többek között az idei Giro d'Italián is láthattuk. Éppen ezért mégsem lesz olyan laza az összetettben esélyesek számára, mint elsőre gondolnánk, hiszen nagyon oda kell figyelniük egymásra, és elsősorban arra, hogy nehogy leszakadjanak. Ha fúj a szél, megvan az esélye annak, hogy mezőny többszörösen is szétszakad.

Aki a prológon megszerzi a sárgát, valószínűleg az 1. szakaszon is meg fogja tartani. A szakasz nagy esélyese mindazonáltal a problémás hónapokat maga mögött tudható Mark Cavendish (HTC-Columbia)

A steephill.tv előzetese:

Rotterdamból délre tart majd az út, ugyanolyan szeles útvonalon, mint a Giro 3. szakasza, majd a tengerparttól távolabbi részek során a Flandriai körverseny útvonalát is érinti.

Egy nagyon sík 224km hosszú szakaszról van szó, nincs is hegyi részhajrá, csak egy kisebb púp a cél előtt nem sokkal. A szakasz vége a King Baudoin stadionban lesz Brüsszelben, ahol Eddy Merckx 65 születésnapját is megünneplik egyben.

Az első sprintbefutóján az idei Tournak egyébként a szokásos kaotikus, ideges, problémás végkifejlet várható.

Velonews.com előzetes:
Bukások, nagy tömörülés, erős oldalszél első ránézésre garantált ezen a hosszú első szakaszán a Tournak. Részben a keskeny holland utakon mennek majd a versenyzők, hogy Belgiumban érjenek.

Az első szakasz útvonalának a vége Flandriát járja körül, és Eddoe Merckx lakhelyán, Meise városán is keresztül megy. A célegyenesen egy hosszú-hosszú tökegyenes út Brüsszelben nem messze a King Baudoin futballstadiontól.

Dailypeloton.com előzetes:
Az első szakaszon a versenyzők Rotterdamból Brüsszelbe tartanak.
Az első szakaszát egy GT-nek mindig idegesség és szurkapiszka jellemzi, ez lesz valószínűleg ezen a napon is. Az oldalszél valós veszélyt jelent. A mezőny valószínűleg együtt ér a szakasz végéhez, minden bizonnyal sprintbefutó várható.


További:
Tour 2010 - Tisztelgés Eddy Merckx előtt (2010. január 17.)
Erik Zabel a zöld trikó esélyeseiről
Tour de France 2010 - prológ eredmények
Bert Grabsch (HTC-Columbia) naplójából
Képek a prológról
Nyilatkozatok a prológ után


******************************
Áttekintő:
Tour de France útvonal 2010.
Tour de France - díjazások, pénznyeremények
Rajtlista
Tour 2010 - A fontosabb emelkedők részletes bemutatása
TDF 2009 - összetett végeredmény
TDF 2009 - csapatverseny végeredmény
TDF 2009 - fehér trikó végeredmény
TDF 2009 - hegyi menők ("hegyi manók") végeredmény
TDF2009 - pontverseny végeredmény
Tour 2010 - Aktuális eredmények
Nyilatkozatok
Videók
Képek
Kerékpárosok naplóbejegyzéseiből
Hírek


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Post Top Ad