Ryder Hesjedal elégedett - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2010. április 26., hétfő

Ryder Hesjedal elégedett

A fiatal kanadai kerekes versenyzését gyomorproblémák nehezítették, de így is kiválóan szerepelt.

Ryder Hesjedal (Garmin-Transition) nagyszerűen versenyzett az Ardennekben, az Amstel Gold Race-n 2 a Fleche Wallone-on 10. és a vasárnapi Liege- Bastogne-Liege-en 13. lett. Noha legutóbbin akadtak problémái.

"Nem szeretek szabadkozni, de nagyon rosszul éreztem a gyomrom miatt a verseny végén."


260 kilométert tekerni nagy kihívás az emberi test számára, tette még hozzá, s hogy miután a Saint Nicolas-n leszakadt, nagyon nehéz szakasza jött a versenynek és kevés idő volt már visszazárkózni.

Alapvetően azonban elégedett eddigi szezonjával:

"Azt hiszem, ezt volt a szezonban a 29. versenynapom, és a legtöbb alkalommal a top10 környékén voltam. Igazán elégedett vagyok ezzel."

A Garmin_Tansition versenyzője most egy időre hazautazik Kanadába, egy kicsit Amerikában versenyez, többek között részt vesz a Tour of Californián, majd pedig svájci körversenyen és a Tour de France-on is.

(forrás)

Kapcsolódó bejegyzések:
Amstel Gold Race 2010 - végeredmény
La Fleche Wallonne 2010 - végeredmény
Liege-Bastogne - Liege 2010- végeredmény

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Post Top Ad