Liege - Bastogne - Liege 2010 - Andy Schleck igéri, támadni fog - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2010. április 25., vasárnap

Liege - Bastogne - Liege 2010 - Andy Schleck igéri, támadni fog

A tavalyi győztes idén is az offenzív taktikát választja.

Bár a tavaly év végi tervek között úgy volt, hogy ezt a verseny majd Fränk nyeri, Andy Schleck, mint címvédő, ígéri, mindent belead majd ma is. Ez részint Philippe Gilbert (OmegaPharma - Lotto) egy nyilatkozatára adott válasz is, hiszen a belga úgy gondolja, hogy a defenzív taktika ,és a verseny végén egy sprint lesz majd a nyerő. A. Schleck erre úgy reagált, a 10 emelkedő valamelyikén ő biztosan támadni fog. (Tavaly egyébként a Côte de la Roche aux Faucons-on támadott, és nyerte meg ennek a sikeres támadásnak köszönhetően a versenyt.)

"Gilbert nagyon jól tudja, hogy nem fogjuk megvárni a sprintet. Ha ezt tennénk, akkor egészen biztosan ő nyerne. Buta dolog lenne így versenyeznünk. Szóval, valahol Liege felé majd próbálkozni fogunk.
"

"Ez a verseny a szezon első részének a csúcspontja. Nagyon jó volt a tavalyi évem, a formám nagyszerű, és nem aggódom senki miatt a holnapi versenyt illetően. A legjobb összeállításban állunk rajthoz, és és remélhetőleg a dobogóra érhet valamelyikünk."
- nyilatkozta luxemburgi tehetség a tegnapi csapatprezentáción.

(forrás)

Kapcsolódó bejegyzések:
Liege - Bastogne - Liege 2010 - útvonal
Rajtlista
Korábbi győztesek 1892-2009


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Post Top Ad